FrissítésSúgó

nzyang	2013.04.12. 22:34 -
	Josic Julien írásai (novellák)

[3-1]

nzyang

Előzmény | 2013.04.12. 22:41 - #3

Jézus Könnye... Még nem voltam tiz éves sem, mikor a szüleim Németországba mentek dolgozni pár hónapot. Vonzotta őket a jó kereseti lehetőség, mint sok más embert is. Én abban az időben igen csodálkoztam magamban ezen. Ugyanis az iskolában, azt tanultuk, hogy a németek rossz emberek, nem egészen húsz évvel előbb még a "hazámat" sanyargatták - kizsákmányolták, az embereket pedig koncentrációs táborokba hurcolták és kínozták - kivégezték őket. Sokszor felolvasta nekünk a tanárnéni azt a tragédiát, ami Kragujevácon történt. Mikor a német megszálló csapatok több ezer diákot és tanárt mészároltak le. Sokszor láttam álmaimba, miként mennek a velem egyidős kisgyerekek egymás kezét fogva, diákdalokat énekelve, mignem a géppuska tüze beléjük fojtotta csengő hangjukat. Sok mindent nem értettem már abban az időben sem, de nem kérdeztem senkit, csak olvastam, bújtam a könyveket és megjobban összekeveredett minden bennem. Nem értettem miért van a német embereknek több pénzük, mint nekünk. Hiszen ök voltak a rosszak, mi pedig a jók. Szó, ami szó átmenetileg Tatámékhoz lettem költöztetve. Az ő fiuk lettem. Nem is nagyon bánkódtam én e végett, sőt inkább örültem ennek a fordulatnak. Ugyanis jött, a nyár, a szünidő, Tatáméknak pedig hatalmas kertjük volt teli szőlővel, gyümöcsfákkal és más finomságokkal. Ott aztán kedvemre bóklászhattam, találtam is mindig valami újat és érdekeset. Nem is szólva Gyurka unokabátyámról, akivel nagyon jól kijöttem. Csak azért haragudtam rá, mert kis mitugrálsznak hívott mindíg. Ő akkor már 19 éves volt és a szövetkezetben dolgozott mint traktorista. Legtöbbször magával vitt, olyankor egész napot elzötykölődtem a vaskerekű, körmös Hoffer sárhányóján kialakított ülésben, szalonnát ettem vöröshagymával és boldog voltam. Felnőttnek éreztem magamat. Számomra a legnagyobb rejtélyt mégis Tatám szobája jelentette, ami mindig kulcsra volt zárva, ezért mint a titkok birodalma lebegett képzeletembe. Bizony több hétnek el kellett múlnia ahhoz, hogy bejussak abba a helységbe is. Történt egyszer egy meleg nyári délelőttön, benn feküdtem a hálószobában és olvastam valami kalandregényt Verne Gyulától, ugyanis abban az időben ő volt a kedvenc íróm. Feküdtem, mert előző napon túlzásba vittem a fagyizást és bedagadt a torkom, lehet egy kis lázam is volt. Egyszer csak valami neszezést hallottam a titokzatos szoba felől. Hirtelen felültem és fülelni kezdtem. Először azt hittem képzelődöm, de a hangok megismétlődtek, mindha valaki járkált volna abban a helységben. Elfogott valami különös pánik, de végülis kíváncsiságom legyőzte félelmemet. Óvatosan leereszkedtem a hatalmas parasztágyról, vigyázva arra is, hogy még abban az időben matrac helyett használt szalmazsákban lévő friss szalma se zörrenjen meg. Lábujjhegyen osontam a titokzatos szoba ajtaja felé. Nyitva volt. Óvatosan belestem rajta.

nzyang

Előzmény | 2013.04.12. 22:40 - #2

Ki vagyok én Sokat gondolkodtam ki vagyok én? - Josic Julien, Hijéna, vagy Juhász József? Nem ismer engem senki, még én sem magamat. Sokfelé sodródtam viharos éltem bárkáján. Voltam: géplakatos, zsoldos, gyártulajdonos, katonatiszt, kertész és most végül írok. Becsületem sem makulátlan. Szivem azonban szeretettel van tele, de szerethet-e ki ölt? Igen embereket öltem! A jó oldalán harcoltam, a rossz ellen, míg rá nem jöttem, mind egyformák, emberek vagyunk, kik ezen, kik azon az oldalon álltunk. Az egész egy játék volt csupán... Szörnyűen véres játék! Mindezt megírom könyveimben, könnyítek fáradó lelkemen. Azután ítéljetek! Ítéljétek meg!... Vétek volt élnem-é? Miután elovastátok könyveimet, akkor se gondoljátok, hogy ismertek.

nzyang

Előzmény | 2013.04.12. 22:34 - #1

Josic Julien írásai (novellák)