Pénovátz Antal:

A szobor előtörténete

A falu múlt század végi
Hűséges krónikása,
Máthé László ref. tanító,
Mint szoborbizottsági jegyző
Írása alapján

1894. március 15-én terjedt el először a hír, hogy Kossuth Lajos, a szabadság lánglelkű apostola meghalt. Ez a hír, mint később kiderült, nem bizonyult igaznak, de ekkor remény már nem volt a nagybeteg felgyógyulására. Így az isteni végzésen megnyugodva mindenki csendesen készült a gyászra, amely az első hírt követő ötödik napon be is következett. 1894. március 20-án meghalt a magyar haza legnagyobb fia, a nemzet szerető édesapja.

„Még az első gyászhír hatása alatt történt, hogy Vojnots Dezső úr, az ómorovicai önsegélyegylet elnöke a helyben felállítandó Kossuth-szobor eszméjét megpendítette.” Március 16án azt indítványozta, hogy ebben a „többféle nyelvű nép által lakott megye egyik legmagyarabb községében, Ómorovicán Kossuth Lajosnak tehetségünk szerint egy szerény kis szobrot emelni” dicső dolog lenne.

Az indítványt az éppen felszámolásban levő önsegélyegylet felszámolóbizottságának tagjai elfogadták, és kijelentették, hogy „a maguk jutalékából az Omorovicán felállítandó Kossuth-szoborra 50 forintot szívesen adnak”.

Ez volt tehát az első 50 Ft, amely a mozgalmat elindította.

Újabb lendületet a református egyház lelkészének, nagytiszteletű Hetessy Viktornak a 12 FT-os felajánlása adott 1894. május 1-én. Az eszmét a képviselő-testület is magáévá tette, és 1894. május 5-i határozatával maga is 100 Ft-os felajánlással csatlakozott a szoborcsináltatók mozgalmához. Ezt követően a Polgári Kör szervez gyűjtést a faluban, sőt 1896. január 5-én a Polgári Kör közgyűlése is megszavaz 100 Ft-ot a szoboralap javára.

A Polgári Kör szervezete gyűjtés eredménye, hogy „kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok, vallásfelekezetek, képviselő-testület és egyéb társulatok, műkedvelő polgárok és honleányok, vidéki hazafiak és szegény színészek mind-mind összevéve 629-en a szobor költségeit összerakták, 32-en kétszer is, hogy hazánk egyik legdicsőbb fiának, Kossuth Lajosnak Ómorovicán szobrot emelhessünk”.

Forrás:
Kossuth Lajos, Moravica 1894-1994

Csubela Ferenc:

A szobor hányattatása

Kossuth Lajos emlékének Moravica népe az elsők között állított szobrot. A szoboravató ünnepség a millennium évében, 1896. augusztus 20-án volt. A szobor pedig hetedik abban a sorban, amely a világon felállított köztéri Kossuth szobrokat sorolja fel.

A falu egyébként 1907-ben Kossuth Lajos emléke iránti tiszteletből nevét előbb Kossuthfalvára, majd 1913-ban Bácskossuthfalvára változtatta.

A 98 évvel ezelőtt felállított szobor az elmúlt időben nemcsak társadalmi átalakulások, küzdelmek és háborúk néma tanúja volt, hanem falum népének féltve őrzött, rejtegetett kincse is. Regénybe illő sorsa volt, csakúgy mint hányatott életű névadójának is.

A falu központjában, a Bácsér (most Krivaja) patak partján, az útkereszteződés mellett álló szobrot 1979-ben a bevonuló szerb katonák döntötték le és rongálták meg. Egy falusi kovácsmester, bizonyos Szűcs András megforrasztotta a sérült szobrot és sokáig őrizte, rejtegette.

1941-től 1944-ig ismét talpazatán állt a szobor.

1944-ben a gondos moravicaiak már nem várták be a bevonuló katonákat, hanem leemelték helyéről a szobrot és biztosabb helyre, a községháza szénapadlására menekítették. A beavatottak tudtak a szobor hollétéről.

Bizonyos Bíró Sándor borbélymester cimboráinak társaságában többször is beszélt arról, hogy biztonságosabb helyre kellene menekíteni a Kossuth-szobrot, majd a negyvenes évek utolsó éveiben már egy furcsának tűnő mesével hozakodott elő. Elbeszélése szerint egy késő esti, vagy inkább éjszakai órában lehozta rejtekhelyéről a szobrot és cipelte hazafelé. A 78 cm magas és közel 50 kiló nehéz bronz mellszobor nagy tehernek bizonyult.

Bíró mester a nagy terhet a most Dragity István nevét viselő utca első kapualjába helyezte és visszament Juhász Jani bácsi kocsmájába (jelenleg a Két Galamb vendéglő és a topola Univerzál önkiszolgáló épülete). Bement talicskát kérni és egy-két bátorítót bevenni. Mire a talicskát megkapta és a bátorítót is bevette, a szobornak hűlt helyét találta.

Bíró Sándor a hetvenes évek közepén halt meg. Számára rejtély maradt a Kossuth-szobor holléte.

Német István és Matuska Márton író-újságíró barátaimnak fáradozása a hetvenes évek végén, hogy megtalálják, előkerítsék a moravicai Kossuth-szobrot hiábavalónak bizonyult.

1985-ben a legifjabb Harcsa Sándor öreganyjának kamrapadlásán matatott, és megtalálta a szobrot. Először Gőhr József mezőgazdasági mérnöknek szólt.

Gőhr mérnökkel elmentünk a szoborért, özvegy Harcsa Sándornétól elkértük azt, és lakásomra vittük. Lesikáltuk, a rátapadt galambpiszoktól, megtisztogattuk, majd miután Majoros Sándor lefényképezte, átadtuk a falu vezetőségének. Egyben megoldottuk a szobor majd 40 évvel ezelőtti elt?nésének rejtélyét is. Ugyanis amikor a mi borbélymesterünk azon az éjszakán a szobrot magára hagyta, idősebb Harcsa Sándor kereskedő és tűzoltótiszt hazafele menet abba majdhogy bele nem botlott. Nem tudván miről van szó, a magárahagyott Kossuth-szobrot hazamentette az Orgona utcai házának kamrapadlására.

1985-től 1991-ig a falu vezetői a szobrot megtisztításra a Szabadkai Városi Múzeum restaurátorának adták át, és nem is igyekeztek azt onnan hazahozni, ugyanis számukra a szobor távolléte nyugalmat, jelenléte pedig nyugtalanságot jelentett.

A VMDK moravicai tagozatának tanácsa először 1990. október 15-én, másodszor 1992. január 13-án javasolta a helyi közösségnek a szobor visszaállítását. Időközben a tagozat tanácsa és a tagozat gyűlései többször is visszatértek a szobor felállításának szükségességére, és igencsak sürgették ezt.

A sok vihart meg- és átélt szobor 1994. március 20-án Kossuth Lajos halálának centenáriumán kerül új talpazatára a községháza melletti parkban.

Forrás:
Kossuth Lajos, Moravica 1894-1994