amely Torok Sándor (1936–2006) munkásságának egy részét hivatott bemutatni, és a szabadkai Városi Múzeumban látható július 16-áig. A fiatal festőnő édesapja műtermében készült alkotás, annak a térnek egy részletét mutatja be sajátos módon, melyhez a szerzőnőt gyermekkori emlékek fűzik. Itt cseperedett fel apja jelenlétében, annak alkotásai, gyűjtött tárgyai között. A kép a személyes síkon túllépve Szabadka kultúrtörténetének egy szeletét jeleníti meg, ami pedig a szecessziós stílusú városházán levő városi műtermekhez kapcsolódik. A városháza harmadik emeletén levő termeket az 1970-es évektől több művésznek bocsátották rendélezésére – itt alkotott Torok Sándor mellett Sáfrány Imre és Petar Schadi, Sáfrány halála után pedig Szajkó István is. Torok Sándor 1971-től 2004-ig használta a számára fentartott teret. Bár már az 1990-es évek elejétől tartósan Debrecenben telepedett le, itt őrizte tőbb alkotását és személyes tárgyát. Lánya Melinda a szabadkai gimnázium elvégzését követően a belgrádi Képzőművészeti Egyetemen dimplomált 2002-ben, ahol folytatta a magiszteri fokozat megszerzését. A magiszteri munka választásán töprengve kezdett el belső tereket festeni. Először a szabadkai korzón a fénykorát élő Antikvárum nevű kávéző enteriőrjét festette zárás után, éjféltől reggelig. Tehát a festőnő munkásságában a tárgyakkal telített, ám az emberi fizikai lététől mentes tér festői meggogalmazása ekkor vette kezdetét. A tárgyak elrendezése és megválasztása elárulja az emberek szellemi attitűdjét, és továbbsugároz akkor is, ha az ember nincs ott. A kávéző töményletelen mennyiségű régisége emlékeztetette édesapja műtermére és, mintahogy mondja, gyermekkora óta szerette rajzolás és festés által leltárba venni az őt körülvevő tárgyakat. A régiségek különös hangulatot kölcsönöztek az éjszaka fényeiben úszó teremnek és Melinda képeinek, ám a további festésüknek a kávéző végleges bezárása vetett véget. Akkor jött apja műtereme festésének ötlete, amit 2003 júliusában kezdett el megvalósítani. A forró nyári napok még forróbbá tették a padlástéri műterem levegőjét, ami ha a ciklust, illetve a mellékelt képet nézzük, a meleg sárgán is átütő, vagy teljesen uralkodó piros perzselésében érezhető. Mellékelt képünk, viszont arányában ugyanannyi helyet ad egy hideg, csupaszabb résznek. Mintha jelképesen rögzítene egy szokatlan helyzetet, amely már alapjában is az, minthogy a műteremet festő nélkül látjuk. A szerzőnőnek ugyanis e ciklus festése közben a rádiót halgatva jutott tudomására, hogy a városi vezetőség döntése alapján a műteremet beszüntetik. S így is lett, a városházán levő műtermeket kiköltöztették, amiáltal a ciklus dokumentum értéke megnőtt. A festmények rögzítik a műterem kinézetét, és többet mondanak el róla, min az egyszerű fényképek. A szabadkai műtermek történetének feldolgozásánál és bemutatásánál bizonyára külön helyük lesz, mint ahogy a mostani Torok Sándor tárlaton is úgy van. A melléklet kép történetéhez még hozzátartozik, hogy a szerzőnő vele és Torok Sándor egy nagyméretű 1984-ben készült művével (a tárlat katalógusában 101/31 szám alatt)  demonstrált Szabadka főterén a műterem megszüntető határozat ellen. A szerzőnő magiszeri munkájának témája is megváltozott, végül saját testrészét, pontosabban arcát választotta alapmotívumnak, mondván: “A fejem, hál Istennek még megvolt, ennek festése lett a legraktikusabb megoldás. Olyan biztos pont volt, melynek elvevése egy kicsit több fáradságba került volna, mint az Antikvárium és a műterem beszüntetéséről szóló rendelet meghozása. Jó, hogy már nem él a gilotin szokása.”
A mellékelt festmény címe utal a mű festői problámájára. A mű párja a Tér II. azonos mérerű kép, míg a ciklus a kiállításon szereplő  része a következő címeket viseli: Műterem I - III., Sárga műterem, Visszatükröződések, Rózsaszínű tér, Műterem – konyha. A Tér I. című festmény kiinduló tárgya a műterem egy sarka, melyben az ajtó, a lavabo, egy radijátor, a tűzhely és felettük a cseréptányérokkal és egyéb népi használati tárggyal borított fal látható, az előtérben pedig balról a fogas, jobbról egy asztal és szék. A kép szerkezete átlós, ami növeli a részletgazdagság által felduzzasztott mozgalmasságot, a színkezeléssel ráadásul úgy, hogy ez egy cseppet sem fárasztó, könnyed és élvezetes hatást kelt a nézőben. Ugyanis a kép alsó bal sarka szinte üres, és a belőle felfelé és jobra induló sáv is levegős, kékkel és fehérrel hangsúlyozott térrész. A tárgyakban és színekben intenzív pont a képmező felső, középső része, ahol az apró tárgyak nagy száma, valamint a hideg és meleg színék övezetének találkozása megy végbe. A szoba sarka meleget áraszt a sárga és piros keveréke által, és vörösen visszatükröződik az előtérben levő asztallapon. A tárgyat többsége elvszíti önálló színezését, s körvonalaikkal olvad bele a nagy kék vagy sárgáspiros felületekbe. A hansúlyos színzónák mellett, főszereplő néhány festőien kidolgozott tárgy is. Ezek a kép jobb alsó sarkában levő barna szék, az asztalon levő zöld öblös fedeles cserépedény, két kerek hamutartó és egy átlátszó kékes üvegbutella, majd mögöttük a fehér elektromos tűzhelyen két piros, fehér pettyes edény között egy zománckék bádog teás kancsó, s végül a falon, a jobb képszél mentén egy barna keretű, fehér óralapos falióra. A felsorolt tárgyak tehát a képmező jobb felében vannak elhelyezve, s azt az átlót erősítik, ami a képmező alsó bal sarkából húzódik a feslő jobb sarok felé. Ehhez a vonalhoz  tartozinak még balról a padlón kanyarodó világos sárga és fehér csíkok, melyek a barna székkel a kép alsó régiójának színvilágát varázsolják élővé. A szék valószerűsége és a nézőhöz legközelebbeső elhelyezése, szinte megszólít bennünket és bevezett a képbe, ahol a szerőnő által regisztált hangulatok, emlékek, gondolatok uralkodnak a sok tárgy felett. Mert, ahogy Torok Melinda elmondta: “a belső terek festése közben fontos, hogy ott legyek, és például ne fényképeről fessem azokat, hiszen minden térnek és tárgyank kisugárzása van és külön légköre, ami az adott pillanatban megismételhetetlen összhatást produkál”. A hideg és meleg kettőségével párosul a részletek kidolgozásának sajátos kettős megoldása: a festőien kidolgozott részletek és a rajzossan megoldott motívumok. Az előbbiekről már szó volt, az utóbbira pedig példa a bal képszélen található ruhafogas, s fölötte a mennyezetről csüngő kolompfűzér, az ajtófélfán levő “Csurgóutca 54” feliratú házszám tábla, az ajtóra ragasztott plakáton kirajzolódó Torok féle franciakulcs, vagy a falon található kerek tárgyak sokasága, és a kép jobb felső részében kandikáló neonlámpa. Az egész kép olyan, mintha a rajz és a festés adott volna találkozót egymásnak, s a műterem egy-egy tárgyában, részletében ez sikerül is az egyesülés jegyében. Másrészt, olyan ez a kép, mint az emlékeink, melyeknek élesen csak egyes részletek rajzolódnak ki, míg a többit a homályos érésvilág árasztja el. A művészet is, mint az emlékezet, az új valóságot teremtés közben hasonlóan ringat minket a látott – megfogahtó anyagi valóság, és a nonfiguratív érzelem és gondolat birodalma között. Ami pedig külön élményt kölcsönöz a Torok kiállítást és honlapunk múlt havi és mostani Hónap képét megtekintő közönségének, az a szellemi hasonlóság és örökölt kézségekben is folytatódó kötődés, melyre művészi körökben gyakran adódik látványos példa. A két Torok nagyszerű szín és kompozíciós kézsége vitathatatlan és mozdulataiban – sugárzásában és ringatásában azonos. Ám, míg az idősebb az absztrakt művészet mellett kötelezte el magát, a fiatalabb visszatért a figurációhoz, ami semiben sem csökkenti a műalkotó folyamat művészei hatásának sikerét. Egyszerűen csak más eszkötárral bír, és másban leli ihlető forrását.
       
Ninkovné K. Olga