Megálmodott tájak festője

...“Fejlődésében, alakulásában vizsgálva Torok Sándor művészetének főbb jellemzőit, megállapíthatjuk, hogy a mai fázist megelőzően az orfizmus szivárványszíneiben tobzódó tájakat festett, mintha hullámzó felszínű szülőfalvának, a Krivaja mentén elterülő Moravicának emlékképei munkálkodnának benne. Talán éppen színein keresztül lehetne közelebb férkőzni a festő képzeletvilágához, a látott világ tagadásához és újraálmodásához.

A tavasz verőfényétől megszelídült zöldek, a nyár izzásában remegő sárgák dominálnak korábbi pasztelljein. Nem is a napfény ragyogja be ezeket a békés dombokat, hanem a vibráló északi fény. Éppen ezért csak fenntartással foghatók fel tájképnek torok e korábbi művei, mert munkáiról mintha egy, a Földünknél szebb és békésebb bolygó tájai tárulnának elénk. Kétségtelen, hogy a természetben átélt élmények emlékeiből születtek ezek a pasztellek. Álomszerű, transzcendens szépség árad róluk.

Torok ezekkel a tájképeivel, akárcsak későbbi vag mai minkáival is, kivételes színélménnyel gazdagította festészetünket.

Mai művek már új jelképrendszerrel búvültek. A dinamika, a mozgás, az erők egymásrahatásának és szembenállásának a képzőművészeti megfogalmazását tartja szem előtt. Ezúttal is kissé irracionális, szabad szemmel nem érzékelhető területről meríti témáit, egyrészt mintha elektronmikroszkóppal hatolna be az anyag szerkezetébe, másrészt pedig megkísérli a képi ábrázolás nyelvére fordítani a világűrben végbemenő dinamikai jelenségeket, a bolygók mozgását szabályozó erőket. Erővonalakra, harapófogószerűen szorító és fenyegető kozmikus jelenségekre utal, ezek heideggeri szorongásokat keltenek az emberben. Az így feltárt ellentétek – a tér ritmusai éppúgy, mint az atomban végbemenő vibrálások – a művészben végbemenő érzelmi összeütközéseket vetítik. A színek ezúttal is összetett érzelmekről, bomyolult gondolatokról vallanak. Alapjában véve belső, gondolati ihletésű Torok Sándor festészete: borúsan hangolt, néhol mechanisztikusan leegyszerűsített bölcseleti rendszerből ered. Kozmikus erőket ábrázol ugyan, de képei hangsúlyozottan emberközpontúak. Az emberi értelem ellenőrzése alól felszabadult pusztító veszedelmekre figyelmeztet a hangja, a művész a paranolás zsivaj közepette is józan marad.

Művészete az említett szimbólumok által, áttételességével és sejtelmességével képzőművészeti és lélektani mondanivalókat tartalmaz...“

(Magyar Képes Újság, Zágráb, 1972. május 1.)